35 millió év múlva... A Bareocén időszak

Mivel az Ymir hegység feltartja az óceán felől érkező légáramlatokat, ezért a partvidéken hatalmas esőerdők alakultak ki, amelyek csapadékosabbak mint az Amazóniai esőerdők. Itt is mindennap bőséges csapadék esik, az idő párás, a folyók gyakran kiáradnak. A növényzet bőséges táplálékot nyújt az itt élő növényevőknek, így a ragadozóknak is.

Óriás mapiungari

Rendjének legnagyobb tagja. 13 méter hosszú, a hátsó lábai izmosak, az elülsők is elég erősek, hogy elbírják az állat testsúlyát. A feje kicsi, testét szürke, az algáktól zöldes árnyalatú bunda borítja, a mellső lábán egy hatalmas karom található, ami a védekezésben kap szerepet. Sivatagi rokonával ellentétben inkább jár, mint fut. Hat-tíz fős csordákban járja az esőerdőt, szinte egész nap táplálkozik, mivel a fogai állandóan nőnek. Friss növényi hajtásoktól a fakéregig mindent megeszik. A nőstény két utódnak ad életet, ami a születés után már önálló.

Titáni hoagriff

A 15 méteres hosszot is elérheti ez a hatalmas növényevő. A hátsó és az elülső lába kb. egyforma hosszú, a nyaka ívelt és kecses, hogy képes legyen elérni a magasan lévő leveleket. A testét barna pihe borítja, míg a hímek feje búbjától a farkuk tövéig egy piros- kék tolltaraj található. Általában három négy napot esznek, ilyenkor leveleket és gyümölcsöket, utána pedig pihennek. A nőstény hat tojást tojik, általában a folyók áradásakor. Ilyenkor az 5-6 fős csorda visszavonul az erdő belseje felé, a fiókákkal együtt.

Horgász Bipdyl

3 méter hosszú és hat méter magas. Ellentétben a többi rokonával ez a bipdyl a vízpartokon tanyázik, a hátsó lába erős, a mellső is jól fejlett, a végén egy kéz található, aminek a végén hosszú karmok vannak. A pofája meghosszabbodott, benne 100 hajlott fog található. A hímek pikkelyei smarangdzöldek, míg a nőstényeké piszkos zöld. Az állat halász, általában a folyóparton várakozik, állkapcsát a víz alá meríti, ilyenkor lezárja az orrlyukait, amikor egy hal által keltett rezgéseket érzékeli, akkor a fejét odalendíti, majd az állkapcsa összezárul. Az állatok általában egész nap a parton vannak, 10-12 is lehet látni egy nap. A nőstények a száraz időszakban rakják le a tojásaikat, a fiókák innentől követik őket, és két hónap alatt megtanulnak önállóan halászni.

 Rutas hatalmas kontinensének belföldjeit óriási sivatagok borítják. A hatalmas hegységek elfogják a tenger felől érkező csapadékot, e miatt csupán néhány oázisban van víz.

Az itt élő lényeknek meg kellett tanulniuk a maradék kis víz beosztását, és a vízlelőhelyekért hatalmas harc folyik. A nappali hőmérséklet 50 celsius fok, az éjszakai pedig -20.

A következő állatfajok gyakoriak itt.

Sivatagi mapiungari.

A hód és a blotvear leszármazottja.

Kis termetű 1-1.5 méter magas növényevő. A hátsó lábai erőteljesek, az elülső lábai kicsik, arra jók csupán, hogy megragadják vele a táplálékot. A törzsük hengeres, a fejük megnyúlt. Mancsain erőteljes karmok találhatók, ezek és a gyors mozgásuk az egyetlen fegyverük a ragadozók ellen.

Bundája színe sárgásbarna. Táplálékát kaktuszok és fűfélék adják. 10-15 fős csoportokban él. Képes nagyon gyorsan rohanni. A sebessége eléri a 80-90 km/h-át. A nőstény egy utódnak életet, ami a születése után egy órával képes járni.

Közönséges hoagriff.

A hoacin leszármazottja.

Négy lábú madárféle. A hátsó lábai megerősödtek, a törzse vastag, hordóalakú. A szárnyai módosultak, az evező tollak megrövidültek, a szárnyakból újra lábak lettek, amelyeknek a végén három patás lábujj van. A nyaka hosszú, a begye óriási. Testét sárga toll borítja, a lábait pedig barna. A hímek fején vörös tollbóbita találhatól.

A csőre rövid és kampós.

2 méter magas. Növényekkel táplálkozik. Kisebb csoportokban él, ami egy kakas vezet. A nőstények a tojásaikat a vízlelőhelyek környékre rakják. A fiókákat a nap melege kelti ki. Azonnal önállóak a kikelés után.

Párducmajom.

A vérmajom leszármazottja.

2 méter hosszú. A testét sárgásbarna bunda borítja. Legjobban egy leopárdra emlékeztet. A feje rövid, kutyaszerű, a fülei kagyló alakúak. A szemfoga meghosszabbodott, ezt belevájja a zsákmánya nyakába, majd az így kiserkent vért rugalmas nyelvével felnyalja. Ezzel fedezi a vízszükségletét, a húst ezek után eszi meg. 10-12 fős hordákban él, amit egy domináns hím vezet.

Csapatokban vadásznak, körbekerítik az áldozatot, és úgy végeznek vele. 

Piranhahangya:

A vándorhangya leszármazottja.

Apró rovarok, sárga színű. A testük tömzsi, a rágóik hatalmasak. Egy-két méter magas várakban élnek a sivatagban. Egészen érdekes a társadalmi berendezkedésük. Van a királynő, amely a vár mélyén lakik.

Vannak a vadászok, amelyeknek a falkái a sziklák üregeibe várják a zsákmányt, ami, hogy ha arra jár, akkor rátámadnak és a mérgező rágóikkal megbénítják. Az pillanatok alatt elpusztul, a harcosok pedig lecsupaszítják a csontjáig.

Vannak a téglák. Ezek a rovarok a kolónián belül megmaradtak primitív lárvaállapotban. A testüket kemény kitinpáncél borítja, összekapcsolódva ők alkotják a boly anyagát. Őket a dolgozók táplálják az ürülékükkel.

Vérrák.

A Craber és a kék tarisznyarák leszármazottja.

Fél méter hosszú, a teste hosszúkás, trapéz alakú. Az elsődleges ollói hosszúkásak. A lábai vége kampósak, a nyelve és a rágói jól fejlettek. Amikor közel ér hozzá a zsákmánya, akkor felugrik, megkapaszkodik benne, átüti a rágóival a bőrét és a kiszökő vért felnyalja. Amikor tele lesz, akkor leugrik, és újabb áldozat után nézz.

Desana.

A Zöld iguana leszármazottja.

2 méter hosszú növényevő hüllő, hordószerű törzsét oszlopszerű lábak tartják. A pikkelyei páncéllá álltak össze. A farka ostorszerű, képes fegyverként használni. A nőstények barnák, a hímek smarangd zöldek. 10-15 fős csordákban él. Nagyon gyorsan fut és jól ás. A csapat tagjai földbe vájt lyukakban élnek, kiterjedt járatrendszerben.

A nőstény is iderakja a tojásait. A fiatalok kezdetben húsevők, később szoknak rá a növényei táplálékra.

Zsarnok bypdil.

A bypdillek csoportja a Lápi Sárkányból alakultak ki. Fokozatosan visszatért a kétlábon való járásra, mint közeli rokonaik a kihalt theropodák vagy a futómadarak. A ragadozó emlősök kihalásával fokozatosan ezek lettek a domináns ragadozók. A legnagyobb fajuk a Zsarnok Bypdil. 13-14 méter hosszú, 8000 kg súlyú. Rövid, erős állkapcsa van. A hátsó lábai izmosak, a farka vastag, jó támaszték az álláshoz, futásnál felemeli. A mellső lábai a tyrannosauria ragadozókkal ellentétben jól fejlettek. A hímek testét fekete fehér csíkok borítják, a hátukon jól fejlett tüskesor fut végig. A nőstények feketék.

Általában egyedül járják be a vadászterületeiket. A zsákmányukat nagy növényevők adják, általában a desanára vadásznak, hajnalban, de az idősebb példányok áttérnek a dögevésre. A reggel még lomha táplálékukat megriasztják és futva utolérik. Őseiknél aktívabb életmódot élnek, mivel melegvérűek.

Szaporodási időszakban a nőstények össze gyűlnek egy kisebb völgybe, ahol lerakják a tojásokat. Az utódok már fiatal korukban önállóak, de nem távolodnak el az anyjuktól. Amikor elérik az ivarérett kort elzavarják. 4 év míg elérik a teljes méretűket. A fiatalok csak fele éri meg ezt az időszakot.

Taréjos döghírnők

A kaméleon és a majomgyík leszármazottja.

Két lábon járó hüllő. A háta egyenes, a mellső lábai jól fejlettek. A nyaka hosszú, a háta lejtős. A szemei továbbra is nagy szögben forgathatóak. Szürke a bőre, a képes változtatni a színét. 1-1.5 méter magas.

40 km/h szalad és képes 2 métert ugrani. Rovarokkal és kisebb gerincesekkel táplálkozik és hosszú nyelvével kapja el őket. Nevét onnan kapta, hogy a dögök közelébe gyülekezik, amikben a döglegyek és a hangyákat is vonzza. 10-15 állat is összegyűlik ilyenkor, a látványuk felhívja a nagyobb ragadozók figyelmét, hogy ott zsákmány van. 

Repedésekben bújik meg éjszakára, a tojásait is ide rakja.

Homoktorpedó

Az övesállatok leszármazottja.

A lény teste hosszú, hengeres. A lábai a teste mellé kerültek, a karmai pedig meghosszabodttak. A páncélja megvastagodott, sárgásbarna lett. Az állkapcsa meghosszabbodott, ahogy a feje is. A fülei eltűntek.

A Rutasi sivatagot járja, járatokat váj ki. Képes érzékelni a zsákmány által keltett rezgést. Általában elbújik, amikor a préda közelebb ér, a teremtmény előugrik, és beleakaszkodik a zsákmány testébe, és kitép belőle egy húsdarabot. Ha az állat nem hal meg, akkor órákon keresztül is képes követni.

 Az Agrucén legalább 35 millió évig tartott, de a lemeztektonikai változások átrajzolták a kontinensek térképét. Az emberek okozta tektonikus zavarok még mindig hatással voltak a kontinensek mozgására.

Új Gondwana és Afrika ütköztek, az új föld északi partvidékéhez pedig csatlakozott az Európai szigettenger és a Texasi mocsárvidék, ezzel létrehozva a Rutas szuperkontinenst, majd fokozatosan délre tolva azt. A kéregmozgások két lánchegységet gyűrtek fel. A déli Meru hegységet és az északi Ymir hegység.

Az Agrucén időszak végét azonban nem ezt jelenti, hanem a Terra Australis északi részén bekövetkező hatalmas vulkánkitörések sorozata, a Kusinadahaime esemény. A katasztrófák miatt Terra Australis teljes északi területe, egészen az egykori Új Guineáig víz alá került, a megmaradt terület pedig felfele tolódott, egészen az egyenlítőig. Az új földrészt Hawaikinek nevezzük.

Ez sokkal sivárabb világ mint az Agrucén. Rutas teljes déli területe száraz sivatag. Az állatok a kevés oázis köré sereglenek, nagy próbatétel a táplálék megszerzése, de még nagyobb a vízé, amely egész sok bizarr módszert eredményez. Csupán az Ymir lábánál fekvő partvidéken vannak dús erdők, mivel a hatalmas hegyek felfogják a csapadékot szállító tengeri áramlatokat.

Hawaiki az ellentéte Rutasnak. A terület teljesen sík vidék, trópusi őserdők és szavannák borítják, mivel az esők bőven öntözik.

A Kusinadahaime esemény nem csak ezt változtatta meg. A kitörések hatására a levegőbe töménytelen mennyiségű vulkáni hamu került, amely hét évre eltakarta a Napot. A napfény hiánya és a savas esők miatt a növényzet kipusztult, ezzel együtt a nagyobb növényevők és a velük táplálkozó ragadozók is.

Az agrucén végére új állatcsoportok törtek előre.

A legbizarrabbak talán a hoagriffek lehetnek. Ezek négy lábon járó, növényevő madárfélék, amelyek a dél-amerikai hoacin utódjai. A másik elterjedt növényevő csoport a mapiungariak, amelyek a blotvear leszármazottai. Az erős, hátsó lábukon haladnak, míg a kisebb mellső lábukkal ragadják meg a táplálékot. A testalkatuk legjobban a 95 millió éve kipusztult dinoszauruszokéra hasonlít.

A ragadozók kevés csoportjuktól eltekintve kihaltak, a helyükre újak kerültek. A főemlősök között a párducmajom, a vámpírmajom, így a páviánok utódja. A testalkata legjobban a nagymacskákéra /oroszlán, gepárd, leopárd/ hasonlít. Bizarr módját fejlesztette ki a víz kinyeréséhez. Vért iszik.

De a csúcsragadozók még sem ők, hanem a bipesdylák.

Ezek a teremtmények a krokodilok két lábú leszármazottai. Külsejük legjobban a régen élt  Therapondákhoz hasonlít. Jelenleg ezek a legnagyobb szárazföldi ragadozók.

Hawaikin szintén a krokodilok az urak, de egy másik csoport is előtérbe került. A kloákások. A kacsacsőrű emlős és a hangyászsün utódjai uralják a területet, a nyulak és a tevék leszármazottjaival együtt.

Másik élettér a hatalmas vízalatti erdők.

Ezeket faszerű barnamoszatok alkotják, amelyeknek az aljzatból nőnek ki, és egészen a vízfelszínig nyúlnak, a törzsük vastag és fásszárú. Az erdőségek az egész óceánban megtalálhatóak egészen az északi és déli sarkkör határáig. Ezeken a területeken különös lények élnek: hatalmas tengeri kígyók, vízi életmódhoz alkalmazkodott gavitálok, a bálnákkal vetekedő méretű, planktonevő tonhalak, hatalmas vízi életmódra áttért növényevő hüllők, az erszényesek és a kutyák tengeri utódjai. A cápák ideje már rég lejáróban van. Az utolsó fajuk is itt található.

 A Nagy Teknotikus háború utáni földrengések kiemelték a Japán szigetek és Ausztrália közötti tengerfenéket, az Indiai szubkontinens elszakadt a süllyedőben lévő Eurázsiától, és neki ütközött az újonnan létrejött kontinensnek, nekipasszírozva a Dél Kelet Ázsiai szigetvilágot.

Így jött létre Terra Australis földje.

A földrészt trópusi szavannák és őserdők borítják, a déli és keleti parton pedig mérsékelt égövi erdők találhatók. Mostanra az ember által betelepített állatok (nyulak, dromedárok, vaddisznók, rókák, macskák, kutyák, kecskék/ leszármazottai kiszorították az erszényes élővilágot.

Camelotitan:

A dromedár leszármazottja.

5 méter magas, a törzse hordó alakú. A lábai és a patái vastagok, a nyaka hosszú, a feje megnyúlt és vaskos. Az ajkai vastagok, és kacsacsőr módjára megvastagodtak. A testét sárgásbarna rövid szőr borítja, nyakukat vastag gyapjas bunda fedi.

4-8 fős csordákban járnak, és a fák lombjaiból táplálkoznak.

Camelope

A dromedár leszármazottja.

A vikunyához hasonló növény evő, de a testalkata közelebb áll a tevékéhez, és a mrete is. A teste színe sárgásbarna. Hetven-nyolcvan fős csordákban élő fűevő állat.

Mammutdisznó

A vaddisznó leszármazottja.

A mérete egy Afrikai elefánté. Az ormánya fél méter hosszú. Az agyarai túlnőttek a száján, a szeme fel hajlanak. Sokkal karcsúbb mint az Európai Pigfántnak. A testét sötétbarna, rövid szőr borítja.

Tíz fős csordákban élnek, amikben a nőstények a dominánsak. A kanok külön élnek a kondától, csak párzási időszakba csatlakoznak.

Ausztráliai warg

A dingó leszármazottja.

Kutyaszerű ragadozó. A lábai rövidek, a testalkata robosztusabb mint őseinek. A feje nagyobb, a marja erőteljes, ezzel segíti a csontok elroppantását, vagy áthatolni a nagyobb növényevők vastag bőrén. 5-6 fős falkában él. Csak nagyobb növényevőkre vadászik.

Kardfogú párduc

A ködfoltos párduc leszármazottja.

Két fajtája van.

Az erdei kardfogú párduc: A testalkata nyúlánk. A lábai hosszúak, a farka fogófarokká módosult. A bundáját vörös alapon fekete foltok borítják, a fülei kicsik és kagylószerűek. Rövid kardfogai vannak.

Általában a fákon tartozkódik, az itt élő kisemlősökkel és madarakat ejti el, de ha kell akkor a nagyobb növényevőket is levadássza a fák koronájából, de nála a kardfogak egyértelműen a hímek közötti párviadalt szolgálják.

Szavannai kardfogú párduc: Kisebb és zömökebb mint erdei rokona, valamint a foltjai is csak a hátán találhatóak meg. A kardfogai nagyobbak, több mint fél méteresek, de a többi kontinensen élő nagymacska fajoktól eltérően ezek a vadállatok inkább dögevők, és ritkán vadászok.

A nagyobb ragadozókat megvárják míg ott hagyják a tetemet, míg a kisebbeket egyszerűen elriasszák a látványukkal.

 Gno

A kecske leszármazottja.

A testalkata legjobban az egykor élt gnúkéra emlékeztett. A testét rövid barna szőr fedi, a fején pedig hosszú egyenes szarv található. A feje hosszú, lószerű.

70-80 fős csordákban él. Több ragadozó kedvenc zsákmányállata.

Tauna

A nyestkutya leszármazottja.

Hatalmas, robosztus lények. A lábuk rövid, a testük pedig nagy és robosztus. 1.5 méter hosszúak, a pofájuk pedig hosszú, rókaszerű. A testét barna-fekete szőr borítja, a hasán fehér. Hat fős falkákban járnak, általában a bozótosokat és az őserdőket részesítik előnyben. Lesből támadnak a zsákmányra, a rejtőzködés mesterei.

Síksági sárkány

A sósvízi krokodil leszármazottja.

Hat méter hosszú. A lábai a teste két oldalán találhatóak. A feje óriási, szinte bulldog szerű. A teste barna, szürke vagy fekete, magányosan él. Amikor vadászik meglapul a magas fűbe, majd amikor elmegy mellette a zsákmánya felpattan, elkapja az állkapcsával, majd megrázza ezzel eltöri a gerincét.

Ez a ragadozó előfordul a hidegebb területeken, ahol egész évben aktív. Ennek kulcsa az, hogy vastag zsírréteg fedi a testét, amely melegen tartja. Ez a krokodilfaj megtette az első lépéseket a melegvérűség felé.

Majomrák

A pálmatolvaj leszármazottja.

1.5 méter hosszú. A lábai meghosszabodtak, a végükön karmok alakultak ki, a hátsó pár lába pedig ugró lábbá alakult. Az ollói is megnagyobbodtak, ezzel képes a fákon haladni. Fél méteres ugrásokkal képes haladni a fák között. Tápláléka gyümölcsök, kisebb gerincesek.

 Futótobzoska

A jávai tobzoska utódja.

2.5 méter magas, két lábon járó teremtmény. A háta S alakot formáz, a hátsó lábai erőteljesek, míg a mellsők kézszerűek. Az ujjain hatalmas karmok. A hátát erős, vörösesbarna pikkelyek fedik. A hasán pedig világosbarna bunda van.

Magányosan vagy párban élő ragadozó. Mivel nincsen fogazata, ezért a hosszú, kemény pengeszerű nyelvét használja, hogy halálos sebet ejtsen a zsákmányán. Kellő távolságba ér, és úgy lövi ki ezt a fegyvert. Általában a combi ütőérre megy. A zsákmányt is nyelvével darabolja fel.

Hibagon

A japán makákó utódja.

A magassága 1.6 méter. A testét világosbarna bunda borítja, a kezük rövidebb mint, a hátsó erőteljes lábuk. Ennek köszönhetően képesek a hátsó lábukon közlekedni. Az arca lapos, markáns.

A Föld mostani legintelligensebb teremtménye. 50-100 fős törzsekben élnek a Terra Australisi szavannákon. Ezekben a törzsekben a nőstény majmok a dominánsak. A törzs védelmét pedig a kifejlett hímek látják el. A nap nagy részében gyüjtőgetnek. Általában csak gyümölcsökkel, friss hajtásokkal, rovarokkal, madártojásokkal és dögökkel is táplálkoznak.

10 000 éven keresztül éltek ebben a törzsi életmódban, mikor az egyik majom felfedezte, hogy ha elültetik a gyümölcsök magjait, akkor abból új növények sarjadnak. Hamarosan rájöttek, hogy botokkal képesek megforgatni a földet, ezzel együtt a nagyobb növényevőknek a trágyájával táplálóbbá tenni. Hamarosan a törzseiknek már nem kellett vándorolni. Feltalálták a kapát, majd az ekét. Hamar rájöttek, hogy a gno vagy a camelope segítségével hatékonyabb munkát tudnak ellátni.

Egy fajta feudális rendszer jelent meg náluk, de előbb-utóbb a hibagonok túl sokan lettek. Feltalálták a tutajok építését, majd a hajókét, és elköltöztek. Kolóniákat alapítottak az Európai Szigettengeren, Új Gondwana partvidékén.

Új civilizáció jött létre, de ez nem élte meg az iparosodott időszakot.

Az évmilliók folyamán a kontinensek mozgása folytatódott, a tengerek áramlásának iránya eltolódott, ami miatt sivatagok kezdtek el terjedni. Az eddigi körülményekhez szokott fajoknak választani kellett. Vagy kihalnak, vagy alkalmazkodnak.

Új sivár világ köszöntött a földre. Az új korszak neve: Bareocén...

Köszönöm, hogy eddig követted a blogot, és részt vettél a jövőbeli túrán. Tudom bizarr volt, néhány helyen ijesztő, de még is csak érdekes utazáson, ami bizony nem fog véget érni. Szeptember jön a Bareocén, amely még távolabbi, és még bizarabb világ lesz.

 A Nagy Teknotikus háború kevésbé érintette Afrikát, mivel a legnagyobb ütközetek elkerülték, ezért az alakja úgy ahogy megmaradt a mainak,de a földrengések és a kéreglemezek összehúzódása megemelték a kontinenst, egy hatalmas fennsíkká változtatva. A csapadékot hozó szeleket a megemelkedett partvidék felfogja, így az egész egy óriási félsivatagos-sivatagos fennsík lett.

Az állatok a sivatagban szétszórtan lévő oázisok köré tömörültek, de bizonyos teremtményeknek meg kellett tanulnia, hogy életben maradjanak a zord körülmények között.

Vámpírmajom

A pávián leszármazottja.

Testalkata kutyaszerű, a mellső lábai hosszabbak mint a hátsók, az állkapcsa vaskos, kutyaszerű. A testét sárgásbarna vékony bunda borítja, a farkát pedig mindig felemelve hordja.

Falkában élő ragadozó állat. 6-7 fős csapatokban vadászik, általában meglapulva a homokban várják a zsákmányt, majd egy ugrással lerohanják. A zsákmánynak minden részét elfogyasztják, különösképpen a bensőségekre és a vérre, ebből vonják ki a számukra szükséges vízmennyiséget.

 Salawah

A sivatagi róka leszármazottja.

A lábai meghosszabbodtak, a testalkata nyurga lett. Legjobban a gepárdéhoz hasonlít. A fülei óriásiak, a pofája hosszú, rókaszerű. A teste sárga, mindkét oldalát vízszintes fekete csíkok fedik. 

Kisebb családi csoportokban él. A felnőtt egyedek együtt vadásznak, kisebb növényevőkre, de ha kell akkor gyíkokkal és rágcsálókat is levadásznak. Szerte Afrikában elterjedt.

Hyraxtop

A Szirtiborz leszármazottja.

A testalkata gazellaszerű, a feje megnyúlt, a fülei nagyok, kagylószerűek. A lábai végén nem paták vannak, hanem a disznókéhoz hasonló körmök. A forró homokon ezen járnak, vagy a sziklákon ezzel kapaszkodnak. A teste sötétbarna, a hímeknek a nyakukon vörösesbarna a szőr.

Családi kötelékekben él szerte a sivatagban, de inkább az oázisok közelében figyelhető meg. Az egész napjukat táplálékkereséssel töltik. Este a saját maguk által ásott lyukban pihennek meg.

Terrorhog

A varacskosdisznó utódja.

A testalkata ugyanolyan maradt, kivéve a fejet. A nyakizmai megerősödtek, a feje pedig hosszú lett és széles. Alul hatalmas agyarai vannak, amivel az áldozat torkát harapja el. A testét szürkésbarna szőr fedi, a hímeknek pedig fekete sörénye van, és a fejükön két óriási képződmény ami a szemüket védi.

Kisebb csoportokba élnek. Általában dögevők, de ha nincs táplálék, akkor megtámadják a többi növényevő faj gyenge vagy fiatal egyedeit.

Gadett

A foltos hiéna utódja

2 méter magas. A háta erőteljesen hátrafelé lejt. Az elülső lábán hatalmas karmok vannak. A feje nagy és erőteljes, a fülei pedig nagyok és hegyesek. az állkapcsaival akár egy teknős páncélját is áttörheti. A testét sárga alapon vörös csíkok borítják.

Magányosan vagy párban él, az oázisok közelében less az áldozatára, de ha kell akkor dögöket is fogyaszt.

Sivatagi Apofisz

A sziklapiton leszármazottja.

5 méter hosszú. A teste enyhén lapított, általában a homokban húzza meg magát, és onnan les az áldozatára. A testét világossárga pikkelyek borítják, a teste lapított.

Érzékeli a zsákmány közeledtét, amikor az odaér, előugrik, köré tekeredik, majd lenyeli.

Homoki szökkencs

Az egyiptomi ugróegér leszármazottja.

A mellső lábai teljesen eltűntek, míg a hátsó lábai erőteljesekké váltak. Hosszú farka van, amivel támaszkodik a földön. A feje megnyúlt, a szemei nagyok, ahogy a bajusszszőrei is. Körülbelül egy méter magas. A testét zsemleszínű bunda borítja. 40-50 km/h-val képes mozogni. Az egész sivatagban elterjedt, hála annak, hogy a teste képes kivonni a táplálékból a neki szükséges nedvességet, és nem izzad.

Magvakat, növényeket és némi gyümölccsel táplálkozik. A nap elől általában üregekbe rejtőzik.

Homoki démon /Syndensia tantos/

A tevepók utódja.

Több mint fél méteres, de ennek nagy részét hosszú lábai teszik ki. Sárgaszínű ragadozó, amely a nap nagy részét a homokba tölti, és itt várja zsákmányát, ami lehet rovar, emlős, vagy madár. Amikor előugrik 15 km/h sebességel veti rá magát a prédára. A mérge fájdalmas görcsöket okoz, ezzel harcképtelenné téve áldozatát.

A pók emésztőnedveket juttat be a zsákmánya szervezetébe, amik aztán elfolyósítják a bensőségeit. 

 A nagy teknotikus háború legnagyobb csatái Európában dúltak, aminek hála az öreg kontinens alacsonyabban fekvő részei elsüllyedtek, míg bizonyos részei megemelkedtek, szigeteket létrehozva. A szigetek e miatt lejebb csúsztak, maguk előtt tolva az Afrikai lemezt, a mai Földközi tenger területére.

Három sziget jott létre.

Iberia: A mai Ibériai félsziget.

Carpathum: A mai Kárpát medence emelkedett ki.

Böreusz: A mai Németország területén található sziget.

Ezeken a szigeteken monszun éghajlat uralkodik. 

Lajhármajom

A magót leszármazottja.

3-4 méter magas. A testalkata a gorilláéra hasonlít. A testsúlyát a mellső lábán hordozza, erre egyenesedik fel, de ha kell képes két lábon is járni. Az elülső lábain lévő kezével szedi le a növények leveleit. Az állkapcsa erős, a feje rövid. A testét sárgásbarna gyapjas bunda borítja. 5-10 állatból álló hordákban járja az erdőt. Makoggásal, üvöltéssel és bőgéssel kommunikálnak egymással. Barátságosak, a nőstényt a többi hím támogatja az utódok felnevelésében.

Dzsungel tulok:

A házi kecske leszármazottja

A marmagassága 1.5 méter. A lábai rövidek, a teste hordó alakú. A hímek szarva 1.5 méter hosszú, és hátra ível. A testüket sárgásbarna, fekete vagy piros rövid szőrzet borítja. 20-30 fős csordákban élnek, amit egy domináns bika vezet.

Goapi:

A házi kecske leszármazottja.

Legjobban egy lóra hasonlít. A marmagassága 1 méter, a hossza pedig 2.5 méter. A nyaka hosszú, de nem akkora mint a rég kihalt zsiráfé, a fülei pedig nagyok. A homlokán egy pár apró éles szarv van. A teste sötétbarna, a lábai pedig fehérek. A feje kecskeszerű...

5 fős csoportokban járják az erdőt, amit egy bika vezet. Nappali aktív növényevők, bármit megesznek, hála az őseiktől örökölt fejlett emésztőrendszernek. 

Ibériai tigris:

A vadmacska leszármazottja.

A testalkata tigrisszerű. A farka hosszú, és vékony, a mancsai nagyok. Testét vastag csíkok borítják barna alapon. A feje lapos, legjobban a tigrisére hasonlít, de vannak benne vadmacskaszerű vonások.

Magányos, éjszaka aktív ragadozók. A területük mérete a táplálékmennyiségétől függ. Kedvenc zsákmányuk a dzsungel tulok és a goapi.

Gázlómacska

A vadmacska leszármazottja.

A lábai és a nyaka hosszú, a farka hosszú. Nagy, hegyes fülei egymástól távol helyezkednek el, a feje lapos. A szőrzete barnás alapon fekete csíkokkal és pöttyökkel ékesített. A mérete kisebb mint az egykori szerválnak.

Lesből vadászik, leteperi a zsákmányát, hosszú szemfogaival elszakítja az áldozat gerincvelőjét, vagy a nyaki ütőeret. Szinte mindenféle zsákmányra vadászik, ha kell elragadja a Dzsungel tulok vagy a goapi borjúkat, de ha éhes akkor kisemlősökkel de ha kell belegázol a vízbe, és halászik. Ebben hosszú lábai segítik.

Európai warg

A cibetmacska utóda.

Ez a lény nem rokona a Texaszi wargnak, hanem konvergens evolúció eredményeként jött létre.

3 méter hosszú, a lábai rövidek, erőteljesek. A testét fehér-fekete csíkok borítják, a vállát pedig hatalmas sörény fedi. A feje óriási, hiéna szerű. Az állkapcsai erősek.

Nappali aktív, magányos ragadozó. Lesből támad az áldozatára, majd elkapja, és megrázza ezzel eltörve a gerincét. Ha kell neki támad még a lajhármajomnak is. A területét az ürülékével jelöli meg.

Majomgyík

Az európai kaméleon utódja

Fél méter hosszú gyíkféle. A lábai hosszúak, akár csak a fogó farka, gyorsan képes haladni a faágak között, ugrani. A szemei ellentétes irányba is forgathatóak, emellett képes a testének a szélességét is változtatni, így átmenni a szűkebb réseken. Képes változtatni a színét vagy zöld vagy barna.

Rovarokra és kisebb gerincesekre vadászik, amit a nyelvével kap el. Egyedül él, csak a párosodási időszakban találkozik más majomgyíkokkal. A tojásait elássa. A kicsik már egészen apró koruk óta vadásznak.

Salagrator

A spanyol bordás gőte utódja.

2 méter hosszúságú folyami ragadozó. A teste hengeres, négy erős és rövid lába van, amik között úszóhártyák feszülnek. Az állkapcsa meghosszabbodott, a zsákmány megragadásához alkalmazkodott. Halakkal, kisebb vízi gerincesekkel, de ha kell a víz alól előugorva megragadja az inni jövő állatokat. A bőrét szürke alapon barna vagy zöld pöttyök borítják.

Magányosan él. Csak párzási időszakban talál rá egymásra a hím és a nőstény, utána 20-60 petét is lerak, amiből 10-15 centiméter hosszú lárvák fejlődnek ki. 

Seth véreb

A közönséges petymeg utódja.

A marmagassága egy méter. Pöttyös kutyaszerű ragadozó, feje keskeny, róka szerű, hátul széles. Három négy csík fut az oldalán, az alapszíne sárgásfehér. Hosszú farkát fekete gyűrűk borítják.  A bozótos helyeket kedveli, ahol éjszaka vadászik.

Zsákmánya kisebb rágcsálók, de elejt nagyobb növényevőket, ha azok gyengék, fiatalok vagy öregek.

Gázlómacska

A vadmacska leszármazottja.

A lábai és a nyaka hosszú, a farka hosszú. Nagy, hegyes fülei egymástól távol helyezkednek el, a feje lapos. A szőrzete barnás alapon fekete csíkokkal és pöttyökkel ékesített. A mérete kisebb mint az egykori szerválnak.

Lesből vadászik, leteperi a zsákmányát, hosszú szemfogaival elszakítja az áldozat gerincvelőjét, vagy a nyaki ütőeret. Szinte mindenféle zsákmányra vadászik, ha kell elragadja a Dzsungel tulok vagy a goapi borjúkat, de ha éhes akkor kisemlősökkel de ha kell belegázol a vízbe, és halászik. /Tantos András ötlete/.

Böreusz:

Északabbra fekszik a többi szigetnél, ezért az éghajlata inkább mediterrán mint monszun. A földjüket keménylombú erdők borítják. A vaddisznó, a nyúl, és a különféle menyétfélék és a róka leszármazottai uralják.

Törpe hogfánt

2 méter magas, 3,5 méter hosszúságú. Az orra félméter hosszú, ormányszerű képződmény, de ez a szerv még nem annyira specializálodot mint az egykori ormányos félék. Az orr itt inkább ásásra, és hangkiadásra használják. A lábai hosszúak és vastagok. A testüket rövid, fekete sörte borítja, az agyaruk felfele kanyarodik, meghosszabbodott. Ezzel védik magukat. 

Kisebb családi csoportokban élnek, amiknek a magját a domináns koca és a gyermekei adják, ehhez csatlakoznak más állatok. A hímek csupán párzási időszakban csatlakoznak a csordához.

Táplálékukat növények, a föld alól kiásott gyökerek adják.

Az egész Európai Szigetvilágban elterjedt, hála annak, hogy jó úszó, és szinte bármilyen táplálékon megél.

Medveborz:

A rozsomák utódja

2 méter hosszú. A lábai hosszabbak, a testalkata medveszerű, a feje és az állkapcsa nagy, vaskos. A testét vékony, barna szőrzet borítja.

A már régen kihalt medvefélékkel ellentétben a táplálékát csak és kizárólag hús adja. Megtámad szinte minden állatot megtámad. A súlyával legyűri, majd egy erős harapással eltöri a nyakát. Amit nem bír megenni, azt elrejti.

Általában magányosan vadászik, csak párzási időszakban találkoznak egymással a hímek és a nőstények. Ilyenkor néhány hetet együtt töltenek.

Futónyúl:

A mezei nyúl leszármazottja.

Hossza egy méter, a magassága 1.5 méter. A lábai hosszúak, a feje keskeny, a fülei rövidebbek, hátrébb lapítottak, de ha fülel, akkor felállítja őket. A testét világosbarna bunda borítja. A körmei pataszerűen megvastagodtak, ha kell 80 km/h sebességgel fut. Minden növényi részt elfogyaszt, kisebb csoportokban él, de ezek a csoportok akár társulhatnak is. 

Titán nyúl:

Az üregi nyúl leszármazottja.

A mérete egy nagyobb disznóé. A lábai rövidek és vastagok, a teste henger alakú, míg a feje rövid-erőteljes. A bundája színe barnás-szürke.

Az erdőkben nagy kolóniákban él, amelyek kisebb családokból állnak, amiket egy hím, pár nőstény, és azok kölykei alkotnak. A táplálékát cserjék és füvek adják. Általában magát a megnagyobbodott mellső fogaival védi meg.

 Repesztő:

Elterjedt Carpathiumba is.

A kutya leszármazottja /Pitbull féle kutyák utódja/

A feje rövid és széles, az állkapcsa hihetetlenül erős, a fülei hegyesek. A végtagjai rövidek és izmosak. A szőre vörösesbarna.

Csapatban élő vadászok. Lesből támadnak az áldozatukra, majd hihetetlen erős állkapcsukkal elharapják a torkát. A zsákmányból mindegyik részesül, általában a csontokat is felfalják, amit nem tudnak megenni, azt elássák.

Csupán egyetlen természetes ellenségük van, az a medveborz. Pusztán a méretével képes elriasztani őket a zsákmánytól.

Pesstrich

Elterjedt Carpathiumba is

A fácán leszármazottja.

180 centiméter magas. Kis feje, hosszú nyaka és tömzsi teste van, a lábai vastagok. A testét vörösesbarna toll borítja. A hímnek hosszú, színes farka van, és zöld feje van. Magokkal és kisebb gerincteleneket fogyaszt. A csoportjaikban négy nőstény van és egy domináns hím.

A tojásaikat a földre rakják, ha kell a védelmükben a náluk nagyobb ragadozónak is neki mennek.

Suhanómenyét

A hermelin leszármazottja.

Elterjedt Carpathiumban is.

2 méter hosszú, és egy méter magas. A lábai és a farka hosszúak, a feje áramvonalas, hosszú. A teste karcsú és nyúlánk.  A testét vörösesbarna bunda borítja, a karmai nem visszahúzhatóak.

Gyors és vesszélyes ragadozó, képes nála nagyobb zsákmányt elejteni. Hosszú hajsza után a nyakra megy, majd egy harapással elszakítja a nyaki ütőeret. Éjszaka indulnak portyára.

A kölykök négy hét után kezdenek szilárd táplálékot enni. A hímek önállóan kezdenek élni, míg a nőstények általában falkába tömörülnek, és megosztják egymással a vadászterületet.

Krokodilhal

A csuka leszármazottja.

Elterjed Carpathiumba is.

A hossza három méter, a teste hosszú, erőteljes. Az elülső usszonyai megnagyobbodtak, míg az állkapcsa hosszú, olyan mint a gaviálé. A teste kékeszöld színű.

Kisebb halakat eszik, de a nagyobb példányok kifejlesztettek egy érdekes vadászati módot. Meglapulnak a sekélyes vízbe, majd amikor a zsákmányállat inni jön, egyszerűen kiugranak, és az állkapcsukkal megragadják. Ha a zsákmány meglóg, a krokodilhal akkor sem esik kétségbe. Kiugrik a partra, majd oda is követi az áldozatát hála a megerősödött farok alatti uszóknak, és a primitív tüdőként funkcionáló uszóhólyagnak. 10 percig is bírja a légköri levegőn.

Miután végzett az áldozatával, magával húzza a víz alá.

 Halászróka

Elterjedt Carpathiumba is.

A vörös róka leszármazottja.

1.5 méter hosszú, a lábai meghosszabbodtak, ahogy az állkapcsa is. A szemei nagyobbak lettek, hogy észrevegyék a víz alatti zsákmányt, a fülei kisebbek. A bundája vörösesbarna, amikor halászik a víz alá dugja a fejét, majd a hosszú állkapcsával elkapja a halat.

A folyó parti kotorékokban él.

Bokorróka.

Elterjedt Carpathiumba is.

A vörös róka leszármazottja.

A teste áramvonalas, a lábai erősek. A testét szürkésbarna bunda borítja, a fülei nagyok és hegyesek, a feje rövid. Képes fára is mászni, és úgy üldözni a zsákmányát.

Monogám párokba él, általában kotorékokban.

Carpathium

5 millió év alatt a Kárpát Medence területe megemelkedett a gyürödés hatására. A Kárpátok magasabbak lettek, mérete már-már megközelíti az Alpokét. A hegyeken átbuknak a tenger felől csapadékot hozó szelek, ezért ez a terület nagyon esős. A medencében hatalmas köderdők alakultak ki.

Otma:

A túzok leszármazottja.

A magassága 4 méter, a nyaka hosszú, S alakot formáz. Vaskos, struccszerű testalkata van. Legjobban az Új Zélandon élt Moákra vagy a Madagaszkári elefántmadarakra hasonlít. A háta szürkésbarna, fekete foltokkal, míg a hasa fehér. A hímeknek a csőr mögött egy hosszú tollbajusz van.

Fűfélékkel, lombokkal, rovarokkal és férgekkel táplálkozik. Magányos állat.

Párzási időszakban a tojók dürgő hangokat adnak ki, és násztáncot lejtenek. A hímek ilyenkor nagyon agresszívak egymással. Földbe vájt mélyedésbe rakják le tojásaikat.

Ködmacska.

Az Eurázsia hiúz utódja.

Nagy, fákon élő ragadozó.

A teste karcsú, a bundája szürkésbarna, fekete foltokkal. A mérete megegyezik egy párducéval. Hatalmas ugrásokra képes. Éjszaka vadászik, nappal a fákon vagy a hasadékokban húzza meg magát. 

Vadászat közben mindig egy alsó ágon várakozik a zsákmányára, majd a nyakába ugrik, és elharapja a torkát.

Ravtor:

A Holló utódja.

Pulykanagyságú, röpképtelen madár.

A lábai meghosszabbodtak, a tolla megmaradt feketének, míg a szárnyai visszafejlődtek. Nagyon gyorsan képes futni és ugrani. A csőre hosszú és kemény. 10-15 fős falkákban él, és keres táplálékot. Általában dögökkel táplálkoznak, de gyakran náluk nagyobb zsákmánynak is neki esnek. Az aljnövényzetben várnak a prédájukra, amikor az arra halad, három vagy négy előugrik, ezzel ráijesztve a zsákmányra. Az rohanni kezd, de ekkor  falka többi tagja is előjön. Rátámadnak a prédára, és megpróbálnak minél nagyobb sebet ejteni rajta a csőrükkel és a karmaikkal.

A táplálékuk gyakran elrejtik, néha a falkák rivalizálnak ezekért a raktárakért.

Mocsárló.

A ló utódja.

Sokkal tömzsibb és kisebb mint őse. A törzse hordó alakú, a patái vastagabbak és szélesebbek, hogy jobban tudjon járni a nedves avarba. A feje már nem annyira hosszú, mivel nem kell olyan kemény növényeket rágnia. Szürke színe van.

9-10 fős csoportokban él, amiket egy domináns csődör vezet. Gyakori áldozata a ragadozók támadásainak. Ez az utolsó lóféle a Földön, és az elkövetkezendő események miatt az élőhelye hamarosan elpusztul 20 millió év múlva.

Mert az emberiség elindított erők a Föld magjában nem pihentek meg, egy lassú, de mégis pusztító kihalási hullám közeleg...

Nem ér véget az Agrucén korszaknak a bemutatása, két kontinens még van, de ezzel adtam egy trailert a következő időszaknak, amit bizony egy fajkihalás fog megnyitni.

 A Nagy Teknotikus háború után a Panamai földhíd egyszerűen elsüllyedt, így Dél Amerika minden kapcsolatot elvesztett Észak Amerika maradványával. A következő kétmillió évben dél felé kezdett el sodródni, addig míg össze nem ütközött azzal az Észak fele sodródó föld darabal, amely egykor az Antarktisz volt.

Létrejött Új Gondwana földje. Ezt a vidéket a vízidisznó, a nutria, a jaguarundi, az erdei kutya és más dél amerikai emlősök leszármazottai uralják.

Az új kontinens északi részét óriási esőerdők borítják, míg délre haladva egy szubtrópusi és egy mérsékelt égövi pampa található.

Titanobara:

A vízidisznó leszármazottja.

A mérete megközelíti egy afrikai elefántét. Négy oszlopszerű lába, hordószerű teste, a feje nagy, lószerűen megnyúlt. Az orrlyukai felett egy téglalap alakú vastag, bőrrel fedett csontképződmény van. A testét világosbarna bunda borítja.

A mérsékelt égövi pampa jellegzetes növényevője. Füvekkel táplálkozik. Általában 10-13 fős csordákban járja a pampát, amiket egy öreg hím vezet. Röfögésel és füttyökkel kommunikálnak egymás között, ha megrémülnek, akkor visítanak.

A domináns hím párzási időszakban gyakran megküzd a rivális fiatal hímekkel. Ezeket a vitákat az orrlemezeikkel döntik el. A győztes aztán párosodik a csordában lévő összes nősténnyel. A nőstények 130 nap vemhesség után hozzák világra a borjúkat, amik már 1 napos korukban képesek elropogtatni a növényeket. 1 évesen érik el az ivarérettségüket.

Rhynobara:

Kétszer kisebb a Titanobaránál, és karcsúbb is. A testét sötétbarna, rövid szőrzet borítja. Hosszú, lószerű fejét egy üllőszerű csontképződmény ékesíti.

16 fős csordákban élnek. A csoportos életük hasonlít a titanobaráéhoz. A trópusi pampát lakják.

Girrma:

A Guanakó utódja

A testalkata olyan mint a lámáé, csak a lábaik hosszabbak. A feje kicsi és keskeny, hogy könnyebben betudjon hatolni az ágak közé, és megtudja enni a leveleket, az ajka ormányszerűen megnyúlt. A négy méteres magasságot is elérheti. A testüket hosszú sötétbarna prém borítja, amely a nyakukon sörényszerűvé válik.

Hatfős csordákban élnek, amiket egy hím vezet. A csorda fiatal állatokból és nőstényekből áll, ha ragadozó közeleg, akkor körbeállják a fiatal állatokat, és a lábaikkal védekeznek.

Tollas Démon:

A Kigyászdaru utóda.

A testalkata struccszerű. A szárnyai elcsökevényesedtek. A magassága 2-2.5 méter. A csőre horgas. A tolla szürkésbarna, a szárnyainál fehér. A hímek csőrének tövénél egy legyezőszerű tollkorona található. A hímek nagyobbak a tojóknál.

Ragadozó. Általában párban él. Megeszik kisebb emlösőket, kígyókat, de gyakran táplálkozik dögökkel. A zsákmányát hosszasan üldözi, majd a lábának rúgásával végez vele.

A párok általában az esős időszakban párosodnak. A hím ilyenkor peckesen jár, és mutogatja a tollbóbitáját. A nőstény a fészkét általában dombok tetejére rakja. A hatalmas, pöttyözött tojásokon általában felváltva kotlik a hím és a nőstény. A fiókák 25-30 nap múlva kelnek ki. Két hétig a szülők etetik őket, de a utána már a csibék annyira megerősödnek, hogy elkísérik őket a vadászatokra. 1 hónapos korukban hagyják el a fészket.

Innentől már magukra számíthatnak, nyolc hónapos korukban lesznek ivarérettek.

nutrilop:

A testalkata egy gazelláéra hasonlít, csak a feje vaskos, lószerű. Vörösesbarna bundája van, a hasa pedig szürke. A téli bundája szürkésbarna. Fejét jól fejlett bajusz ékesíti.

Hatalmas csordáikat szerte Új Gondwanán látni. Általában párokban élnek, és ezek a párok egymáshoz csapódnak. Szinte bármilyen növényt megesznek, de ha kell elkapnak kisebb rovarokat vagy dögöket is esznek.

Tapfánt

A dél amerikai tapír utódja.

A lábai vastagok és rövidek, teste hordóalakú. A fülei kicsik, míg az ormánya fél méter hosszú, a nyakán vastag sörény van, ez védi meg a ragadozoktól. A mérete akkora mint egy elefánté.

Táplálékát falombok, vízinövények, és gyümölcsök alkotják, amelyeket hosszú ormányuk segítségével szednek le. Magányosan él, csak párzási időszakban találkozik más tapfántokal.

Hártyás majom

A csuklyás majom utódja

Vállától a fejéig sárga a bundája, az arca barna, míg a teste többi része világosbarna. A farka bozontos. A karjai és lábai között bőrhártya van.

Kisebb hordákban él. Nagyokat képes ugrani, de  a hártyája segítségével képes meglovagolni a légáramlatokat és így siklani képes.

Mindenevő állat.

Hippobara:

A vízidisznó utódja.

A teste hordó alakú, a lábai tömzsik, hengeresek, feje vaskos és hosszú. A testét világosbarna rövid bunda borítja.

Napja nagy részét a vízbe tölti, csupán éjszaka jár ki legelni a folyópartra.

Őserdei árny:

A taira leszármazottja

A bundájának színe a sötétbarnától a feketéig terjed. A teste hosszú, áramvonalas. Lábai közepesen hosszúak. Az orra hegyes, fülei nagyok, előreállnak. A farka hosszú. Mérete akkora mint a jaguáré.

Magányosan élő, gyors ragadozó. Gyorsan ront rá, az áldozatára, leteperi, majd egyszerűen elharapja a torkát.

 Folyami démon:

A vízioposszum leszármazottja

1.5-2 méter hosszú. A testét rövid, barna bunda borítja, amely vízhatlan. A farka hengeres és vastag. A feje megnyúlt, kutyaszerű lett, benne erős, tűhegyes fogakkal. Rövid, erőteljes lábain uszóhártyák vannak.

Éjszakai aktív folyami ragadozó. A krokodilok helyét foglalta el Új Gondwanán. Kisebb vízi gerinctelenekkel, halakkal és emlősökkel táplálkozik. Úgy vadászik mint a krokodil.

Párban él. A nősténynek és a hímnek is van egy zárt erszénye, amelyet a vízben betud zárni, hogy a fejletlen kölykök meg ne fulladjanak. 

Fúria

A hárpia leszármazottja.

Szárnyfesztávolsága 5.6 méter, magassága 1.6 méter.

A hasa sötétkék, a szárnyai világoskékek. A hímeknek fehér csíkok borítják. A hímek fején található egy jól fejlett bóbita is, amivel a nőstényeket kápráztatják el. A csőre és a karmai nagyok és erősek, a zsákmány gerincének eltörésére szakosodtak, mérete ellenére jól tud manőverezni a fák között.

A zsákmányát a nutrilopok és a hártyás majmok adják, de ha nincs más gyakran esznek dögöket is.

Pampai csonttörő:

Az őserdei kutya leszármazottja.

A marmagassága 1.5-2 méter. A lábai közepesen hosszúak, a mancsa óriási, az állkapcsában agyarszerű fog ül. Feje erőteljes, medveszerű. A testalkata tömzsi, erőteljes. A bundájának színe világosbarna, de az őserdőkben élőknél előfordul a sötétbarna színvariáns.

4-5 fős falkákban él. A táplálékát nagyobb emlősök adják. Egy csonttörő általában meglapulva várja a zsákmányát, miközben a társai felé hajtják a zsákmányt,majd ha az közelbe ér, akkor felugrik, és ráharap a torkára. A fogai áthatolnak a préda vastag bőrén, és átlyukasztják a légcsövét.

Onza:

A jaguarundi leszármazottja.

A lábai hosszúak, a teste futásra termett. A feje lapos, a marja erős, hogy az állat erős állkapcsa megfelelő erőt tudjon kifejteni, hogy átharapja az áldozat torkát. A fülei nem hegyesek, kagyló alakúak. A bundája sárgás színű.

Magányosan él. Kisebb növényevőkre vadászik, amiket sokáig üldöz, majd ha elkapja, egy erős harapással végez velük. A karmai visszahúzhatóak, de ha kell sokáig kint tudja őket tartani, ha fára mászásról vagy futásról van szó.

A földrengések és vulkánkitörések során Észak Amerika teljes területe elsüllyedt. Csupán az USA Délnyugati területe maradt meg. Ezt a vidéket elöntötte a folyókból és a tengerből kiáradt víz. Hamarosan hatalmas mocsarak jöttek létre, mint a mai Everglades területe.

Ezt a területet a missipi aligátor, a mosómedve, a hód és más teremtmények leszármazottai uralják.

Mocsári Gyilkos.

A Mosómedve leszármazottja. Teljesen a mocsári életmódhoz szokott, rövid izmos lábai, szétálló ujjú tappancsai vannak. A mérete a mai grizzly medvével vetekszik. Az állkapcsa erős, a hímeknél az első két szemfog kiáll. A hegyes fülei megmaradtak.

A színezete barna, a hasi oldala világosbarna. A szemei körül fehér álarc van.

Nappali aktív, magányos teremtmény. Bár elég esetlenek tűnik, de 25 km/h sebességel képes üldözni zsákmányát. Ami általában a boaver, vagy a nutricaba példányai közül kerülnek ki, de gyakran eszik gyümölcsöket és növényeket ha nincs más.

A párzási időszakban a hímek kiterjesztik a territóriumokat, hogy több nősténnyel is összeakadjanak. Ha két rivális hím találkozik ilyenkor, akkor hosszú szemfogaikkal küzdenek meg egymással.

A nőstény a saját maga által ásott üregbe hozza világra 3-7 vak kölykét, akik 10 hétig maradnak az anyjukkal.

Lápi Sárkány

A Floridai Aligátor leszármazottja. Az eddig testének két oldalán lévő lábai kiegyenesedtek, a farka pedig felemelkedett a földről. A testét vastag páncélzat borítja. Az állkapcsa megerősödött, az elől lévő fogai megnövekedtek, az áldozat megragadására szolgálnak. 4-5 méter hosszú a teste. A bőrét fekete pikkelyek borítják . A hímeknek két nagy tüskesor van a fejüktől a farkuk végéig.

Magányos ragadozó. Gyakran táplálkozik halakkal vagy más emlősökkel, de megeszi a fiatalabb lápi sárkányokat is. A párzási időszakban a hímek hangos morgással hívják magukhoz a nőstényeket, és rezegtetik a hátukon lévő tüskesort.

A nőstény a párzás után a rothadó növényekből álló 2 méter magas fészkébe 100 tojást rak le. A kicsik 2-3 hónap múlva kelnek ki. Az apró lápi sárkányok innentől önállóak.

Boaver

A Kanadai hód leszármazottja.

A hossza 2.2 méter megnőtt, a lábai hosszabbak lettek, hogy ne süllyedjen be a mocsárba. A teste karcsúbb lett, hasonló a dél amerikai vízidisznóhoz. A szemei és fülei kicsik, a farka meghosszabbodott, képes fegyverként vagy a vízben kormánylapátként használni. A bundája világosbarna. A mellső lábán egy hosszú, egyenes karom van.

10-15 fős csordákban élnek, amelyek általában a mocsarak és folyók mellett összpontosulnak. Lágyszárúakkal, a fák kérgével és levelekkel táplálkoznak. Kiválóan úsznak, gyakran csak éjszaka jönnek ki legelészni, amikor egy ragadozó sincs jelen. A mellső lábukon lévő karom úgy módusult, hogy meg tudja magát védeni a ragadozókkal szemben.

Az ivarérettséget 1.5 éves korukban érik el. A párzási időszak után a hímek egy körkörös falat építenek faágakból a ragadozók ellen, ahol a nőstények világra hozhatják borjaikat, amelyek ekkor még önállótlanok. Általában 3-4 kicsi születik.

Nutricaba:

A Nutria leszármazottja. Sokkal karcsúbb az ősénél. A lábai hosszabbak. Sokkal inkább egy apróbb szarvasra hasonlít, mint egy rágcsálóra. A bundája vöröses barna a háti részen, míg a hasa fekete.

Általában apróbb 5-6 fős csordákban járja az erdőt, gyakran a Boaverek közelében, akik megvédik őket a ragadozóktól. Lágy növényi részekkel táplálkoznak.

Ha megtámadják őket, akkor elbújnak.

A Nutricaba 1 éves korábban lesz ivarérett. A nőstény általában egy földbe ásott üregbe hozza világra nyolc kölykét.

  Badgena:

 Az Amerikai Borz leszármazottja.

A testalkata a rozsomákéra emlékeztet a legjobban. Az állkapcsa erős, a feje nagy. A testét szürke bunda borítja. A fejétől a farkáig két fehér csík húzodik. A hasán a szőr fehér színű.

Magányos, éjszakai állat. Kisebb állatokra vadászik, de gyakran eszik dögökket is.

Warg:

A házi kutya leszármazottja.

A mérete egy kisebb szarvasmarháé. A bundája fekete, a marja és lábai izmosak, futásra terjedtek. Az állkapcsával képes szétzúzni bármilyen csontos anyagot. Négy fős falkákban vadásznak.

Blotvear

A kanadai hód leszármazottja.

A mellső lábai rövídebbek, mint a hátsó, izmosabb lábai. A bundájuk barna, lapátszerű farka jól fejlett és kemény. A magassága két méter.

Párban él. Teljesen szárazföldi életmódhoz szokott. Általában a fák leveleivel táplálkozik. Amikor eszik feláll izmos hátsó lábára, megtámaszkodik a farkán, és táplálkozni kezd. Ha kell rövid mellső lábával húzza közelebb a hajtásokat a szájához.

A boaverhez hasonlóan a hím és a nőstény faágakból fészket épít, ahol a nőstény világra hozza kettő-három vak utódját, akik két évesen vállnak ivaréretté.

Horgászkutya:

A házi kutya utódja.

Alkalmazkodott a halászó életmódhoz. Lábai megrövdültek, a teste hosszú lett, S alakú. A fülei a fejéhez simulnak. A testét szürke, vízhatlan bunda borítja. Ujjai között úszóhártya feszül.

Négy-öt fős családi csoportokban él a tavak és folyók mellett. A fő táplálékát halak és vízi gerincesek adják, amelyeket úszva kapnak el.

1 évesen lesznek ivarérettek. A nőstény hat hónapnyi vemhesség után három-négy utódot hozz a világra.

Netzach

A holló leszármazottja.

Hasonlít ősére, csupán a szárnya lett szélesebb. A lábán hatalmas karmok vannak, míg a csőre kampós lett. A mérete meghaladja a réti sasét, de a nyílt területen élők akkorák lehetnek mint egy kondor.

Kisebb gerincesekkel és dögökkel táplálkozik. Egész életükre választanak párt.

A fészkeiket a fákra rakják. Két tojást raknak, amit a nőstény és a hím együtt védenek. A fiókák már fél éves korukban képesek repülni.

Mocsári dömper:

A kilencöves tatu leszármazottja.

A feje megrövidült, a fülei pedig meghosszabbodtak. A lábai széles terpeszbe vannak, hogy elbírják gazdájuk hatalmas súlyát. A páncélzata kezd kupolás lenni, de nem annyira merev mint a glyptodon féléknek. Sokkal mozgékonyabb lény.

Magányosan élő növényevő, általában fűvel táplálkozik. A ragadozók ellen hatalmas karmaival védi meg magát.

Folyami naga:

A Burmai Piton utódja.

3-4 méter hosszú kígyó. A teste vastagabb mint az anacondáé. Mivel a testsúlyát nem tudja hordozni a vízen kivül, ezért teljesen a folyami életmódhoz alkalmazkodott. A teste kékeszöld színű, a feje hosszú, az állkapcsai erősek, legjobban a krokodiléra hasonlít.

Amikor vadászik, akkor meglapul a víz alatt. Amint valami állat a vízhez érkezik, a naga kicsapódik a vízből, megragadja áldozatát erős állkapcsával, majd a víz alá rántja, ahol köré tekeredik, és megfojtja.

Egybe nyeli le. Ha elég nagy a zsákmánya, akkor gyakran hetekig is emészti.

Magányos állatok, csak párzási időszakban találkoznak. Elevenszülők. 80-100 utódot hoz a világra, amik már születésük után önállóak.

Savborz:

A csíkos bűzösborz utódja.

Akkora mint egy nagyobb házimacska. A hátát fekete-fehér csíkok borítják. A testalkata macskaszerű, a farka bozontos. Képes ezzel hajtani magát a levegőben.

Magányos fán élő ragadozó. Apróbb állatokra  vadászik, de gyakran eszik bogyókat és gyümölcsöket, de eszik dögöket is.

A bűzmirigye 5 millió év alatt átalakult. Most már maró folyadékot lő az ellensége arcába.

Mocsári Párduc:

A házi macska leszármazottja.

A párducra hasonlít a test alkata, de tömzsibb annál, a farka lomposabb. A fülei hegyesek, a bajsza jól fejlett. A bundáját sötétsárga-barna foltok borítják.

Magányosan élő, éjszakai ragadozó. Lesből közelíti meg az áldozatát, előugrik, és a torokra támad.

Kedvenc zsákmánya a boaver és a nutricaba, de ha nagyon éhes akkor rátámad a blotvearnek is.

A mocsári párduc fél éves korábban lesz ivarérett. A nőstény három hónapnyi vemheség után négy-hat kölyöknek ad életet.

Gyilokgyík.

A gila leszármazottja.

A testalkata és a mérete olyan mint a komondoi varánuszé. A testét fekete alapon barnás-vörös foltok borítják. A bőrük rücskös, kemény. Villás végű nyelvükkel érzik a szagokat.

Nappali aktív magányos ragadozók. Az aljnövényzetben rejtőznek, és amikor a zsákmány arra jár, akkor előugranak, és beleakaszkodnak a préda lábába. 5-10 percig nem engedik el. A sebbe belefolyatják a mérgüket. A méreg két óra múlva izombénulást okoz. A gyilokgyík sokáig képes követni áldozatát, majd amikor az kiszenvedett, akkor táplálkozni kezd.

Hatalmas odúrendszereket ás magának a mocsári síkság kemény talajába. Néha egy ilyen odúrendszerbe 10-15 gyilokgyík is élhet.

Feliger:

A házi macska utódja.

A tigrishez hasonlít, de a feje olyan mint a házi macskáé. A bundája sötétbarna, fekete csíkokkal, a farka lompos. Éjszakai aktív ragadozó. A nyílt terepeket kedveli. Amikor vadászik, mindig az öreg vagy beteg állatokat szúrja ki. Egy ordítással megrémíti, majd üldözni kezdi. A hajsza során arra megy, hogy kifárassza a prédát, majd amikor ez megtörtént hatalmas mancsával leüti.

Craber:

A kék tarisznyarák leszármazottja.

A teste trapéz alakú, az elsődleges ollói óriásiak. A páncélja szürkésbarna, sárga pöttyökkel. A lábai hosszúak, a teste alatt találhatóak. A testhossza az egy métert is elérheti.

Éjszakai aktív ragadozók. Nappal a nedves avarba ássák be magukat, ahol nedvesen tarthatják kopoltyúikat. Éjszaka vadászik, kisebb gerincesekkel táplálkoznak, de gyakran esznek dögöket is. Lesből támadnak, megragadják az áldozatukat nagy ollóikkal, majd összeroppantják a csontjait.

A párosodás általában vedléskor történik. A nőstény utána a petéit a tavak és folyók felé kihajló ágakra rakja. Ezekből a kikeléskor a lárvák a vízbe esnek, majd leereszkednek a fenékre, ahol elkezdődik az átváltozás, aminek a végén kilépnek a partra.

Üdv.

Néma Bob vagyok a www.kriptid.blog.hu tulaja, és adminja. A kriptozoológia mellett érdekel engem még a spekulatív zoológia is. Hogy mi ez?

Megpróbáljuk kitalálni, hogy egy nagy kihalás után merre venné az evolúció az útját. Milyen új fajok alakulnának ki, milyen új lehetőségek lennének?

Ha nagyon hasonló sztorit kerestek, akkor tudom ajánlani Dougal Dixon After Man és Man After Man című műveit, vagy a Vad Jövő címmel futó dokumentum sorozatot.

Akkor vágjunk is bele...

Az Emberiség 2500-ra túlnépesedett, mindennapossá válltak a nemzetközi konfliktusok a termőföldért, a vízért és az élettérért. Hamarosan több nagyhatalom feltalált olyan fegyvereket, amivel az egyik legpusztítóbb erőt a Föld erejét lehet manipulálni. A teknotikus fegyverekkel vívott háború pusztító volt, és ez lett az emberiség utolsó háborúja. A szökőárak, vulkánkitörések és földrengések végett vetettek minden emberi életnek a bolygón.

De egy hatalmas fajkihalást is okoztak, ami miatt szinte minden nagytestű növényevő és ragadozó kihalt...

Hosszabb távú hatásként pedig eltorzította a kontinensek helyzetét és formáját. Megváltoztatva a földet. 5 millió év múlva a Föld Térképére rá se tudnánk ismerni.

A Föld térképe. Mind láthatjuk Észak Amerika és Eurázsia legnagyobb része elsüllyedt. Európából csak pár sziget maradt, amelyek közel csúsztak az egyenlitőhöz, addig Észak Amerikából csak a mai Texas területe maradt meg, amelyet hatalmas szubtrópusi mocsarak borítanak. Dél Amerikának minden kapcsolata megszakadt Észak Amerikával, és neki csúszott a mai Antarktisz maradványainak. Japán és Ausztrália között a tengerfenék kiemelkedett a vízből, létrehozva egy új kontinenst. Egyedül csak Afrika felismerhető. A Földrengések miatt teljesen megemelkedett a kontinens középső része.

Tudni kell, hogy minden disznónál nagyobb állatfaj kihalt a hatalmas katasztrófák, és a megváltozott körülmények miatt.